"None of you will do anything, except live the life that has already been set out for you."
Keira Knightley és Carrey Mulligan mimikája ezen a képen erősen más műfajok felé kacsingat, szóval muszáj leszögezni, hogy a Never Let Me Go egy kőkemény dráma, egy olyan szituációt bont ki ledöbbentő mélységekig, mely alapjában véve egy vállrándításra is alig érdemes. Tegyük fel, azt mondom, hogy a film a leendő klónjaink életét mutatja be, egy olyan életet, ami (önhibájukon kívül) híján van a perspektíváknak, mindezt egy szerelmi háromszöggel egy alternatív valóságban. Bumm.
Mindezzel együtt szerintem fájóan kevés díjat söpört be, nem mintha ez mércéje lenne bárminek is. Mégis: ennél elgondolkodtatóbb dolgot nem sokat láttam a 2010/2011-es felhozatalból. Noha néhányan panaszkodnak arra, hogy nekik a történet bizony nem áll össze, ez ne tántorítsa el azt, aki esetenként képes akár használni is az agyát, miközben megnéz egy filmet. Elég merész húzás lenne azt mondani, hogy újradefiniálja, kibővíti a sci-fi műfaját, de szerintem simán túlélek egy ilyen húzást, szóval ez a nagy helyzet. Okés, Keira Knightley nem váltja meg a világot, viszont Andrew Garfield bőven megteszi helyette is, hátborzongatóan jól játszik, igazi katarzist hoz. A zene is nagyon ott van. Abszolút komolyan vehető szomorkás film, ami épp annyira moralizál, amennyire kell, és igyekszik nem melodrámába átcsapni. Állítólag még a könyvnél is jobb, ha valaki erre izgul.
10/8,5
