The Fighter (A harcos)

Maholnap nemsokára azon kapja magát a tisztelt közönség, hogy elérkezett a szeretett-gyűlölt Ocar-díjátadó, a pucér aranyember örömünnepe. Mint újdonsült filmbuzi, persze hogy az az alap, ha bedőlök neki, és végigpörgetem legalább a legjobb film tíz jelöltjét. Ilyenkor azért hálát adok az égnek, hogy idén szállt meg az ihlet, mert soha nem volt még ilyen erős és kiegyenlített a mezőny (idézet az összes Oscarral foglalkozó filmblogból). Ráadásul a The Fighter boxosmozi nemcsak, hogy a legjobb film díjának elnyerésére esélyes (ebben inkább esélytelen), hanem szépen összehordtak még ezernyi mást is (két jelölt a legjobb női főszereplőknél, legjobb vágás, forgatókönyv, ÉS a legjobb férfi mellékszereplő is innen kerülhet ki, ez jelesül Christian Bale, róla fog szólni a The Fighter.

The Fighter

(2010)

imdb

"Az a fickó kurvára nem úgy néz ki, mint aki most szállt le a kanapéról. Ha mégis, szeretnék egy olyan kanapét!"

Már van persze magyar posztere is a filmnek, meg alig három hét múlva, február 24-én itthon is megismerheti a nép; a hazai plakát annyiban másabb, hogy a tervezői ügyesen kihasználták a három hónapos magyarországi bemutató késését, és úgy voltak vele, nem vacakolnak a kreativitással, így inkább marketingeztek egy sort. Lényegében nincs sok eltérés a kettő között, akinek mégis bántja a szemét, annak ezt ajánlom itt . Innentől nyugodtan kezdhetek bele.

Micky Ward nem mai csirke már a film indulásakor sem: a kilencvenes évek elején 30 körül van, egy isten háta mögötti amerikai kisvárosban teng-leng, a bátyja (esetenként a helyi rendőrfőnök) edzi, jobbára ugródeszkaként tekintenek rá a kihívói. Ha kihívják, megy, összeszedi a pénzt, civilben útépítő, de ennek semmi értelme, annyira visszaveti a családja a fejlődésben, hogy öröm nézni. Menedzser anyja szebb napokat is megélt, most 9 gyermeket dajkálgat, mellette állandó lelki terrorban tartja a férjét, igazi asszonyállat. A bratyó Dick igazi boxlegenda volt régen, most szipuzik, az HBO filmet forgat róla, amiről végig azt hiszi, hogy a szebb éveiről szól majd. A régi dicsőségéből él, folyton vissza akar térni, de csak a drogtanyához sikerül neki. Adott tehát a meghitt környezet a világsztárrá váláshoz.

A történet akkor indul be, amikor Micky a család nyomására kiáll egy nála vagy tíz kilóval nehezebb izomketreccel, aminek csúnya verés lesz a vége. Érthető módon kicsit elkámpicsorodik, mégsem néz új támogatók után (akiknek legtöbbször az az első feltétele, hogy dobja ki a szipus tesóját), erre még a új barátnője sem képes rávenni. Miután egy kis rendőrségi balhéban, ahol a bátyját akarja megvédeni, eltörik a kezét, végre elkezd gondolkodni, és új edző-menedzser után néz, mialatt Dick a börtönben senyved.

Elég is a történetből ennyi, beszéljünk arról, hogy miért olyan fasza film a The Fighter. A boxos filmek noha ütősek, de ha nem hoznak semmi pluszt a csetepaté mellé, nem fogja kajálni őket a közönség.  A Fighterben megkapjuk a csontsovány anorex-t-rex Christian Bale-t, akinek szinte minden megnyilvánulása mosolyt csal az ember arcára, különösen az első órában. Nem mondom, hogy megszeretteti velünk a semmirevaló drogos, üres óráiban saját meccseit nézegető Dicket, de vannak húzásai. Például amikor pénzt akar szerezni a tesójának, és rávenné a kambodzsaiakat, hogy ha adnak neki 200 dollárt és nem kapnak semmit, azzal mennyire jól járnak; de valahányszor menekül az anyja elől, hihetetlen, amit leművel. Karakteres kis figura, és koránt sem egysíkú, amint majd arra rá fogtok jönni. Ahol csak megjelenik, emlékezetes marad minden megmozdulása. Az utolsó interjús jelenet pedig bizony könnycsurgató, lehengerlő az elejétől a végéig, Micky inkább túlélő, Dicky az igazi harcos. Uff.

A többi mellékszereplő is elengedhetetlen, a tányérdobáló anyatigristől a lelki terrorban élő apukától, (akit valaki mindig meggyepál) és a hét istentelenül ótvaros lánytesóig, akik gondolkodás nélkül követik anyut, mert tartoznak neki egy rakat pénzzel. Micky felesége is rendben van (minden tekintetben). A mellékszereplők táncikálása mellett a forgatókönyv is ügyes, szépen lejön, hogy mennyire képes a család egyszerre motiválni és ledózerolni, ha a sikerről van szó; illetve, hogy mi van akkor, ha olyanok bábáskodnak a fejlődésedben, akik jószerivel hazavágták a sajátjukat.

Wahlberg pedig mindezezalatt kedvesen, gyámoltalanul, patymatag hangon motymorékol, nincs sok beleszólása a saját életébe, ez van. Micky Ward mindenesetre a küzdés mintapéldája, ezt nem vitatom. Ezt nézzétek! Plusz ajánlom mindenki figyelmébe szigorúan a film megtekintése után a hozzászólások közötti Sanchez-videót, azt lusta vagyok linkelni.

Erős négyes film, a végső menet lezárásával azért vannak fenntartásaim, én már csak ilyen semminek sem örülő vénemberré nőttem ki magam. A műfaj dráma, azért ezt se vegyétek ennyire szigorúan :).

5/4 (+) (valóságos képletté vált az egyszerű értékelés is)