Toy Story 3

Végre sikerült egy olyan beharangozó-képet összeollózni, ahol a főszereplők egyikének csak a jobb karja látszik, míg a másiknak a bal mutatóujja. Lényegtelen, keményvonalas gyerekkort megélők így is levágják, hogy eljutott errefele is a Toy Story harmadik része. Jobb később, mint soha, csak háromnegyed évet késtem vele.

Illő lett volna újranéznem az első két részt, csak hogy kiteljesedjen a kedvcsináló, szóval ha már ilyen trehány voltam, frissítsétek fel a memóriátokat, nézzétek meg helyettem, ne szenvedjek tovább.

Bin-jip (Lopakodó lelkek)

Hogy ne forogjon az élet folytonosan az Oscar bűvkörében, nem árt néha (sokszor) elővenni egy-egy kevésbé tipikus mozit, például egy olyat, amelyben a főszereplő szerelmespár között párbeszéd nincs, mégis az ő jelenlétük tölti ki a film tetemes részét. Hardcore ázsiafilm-fanok már jól tudják, miről beszélek, legalábbis remélem, nem toltam el túlságosan az ajánlót. Tehát a Bin Jip (zseniális magyar címfordítással az élen) lesz a mai nap tárgya, mindenképpen érdemes összeismerkedni vele, ha valami újat szeretne kipróbálni az ember- bár ebben az esetben akár konnektorba is dughatja az ujját.

True Grit (A félszemű)

Legelőször is szembesüljünk a szikár tényekkel: Nem ismerem az úgynevezett Coen-fivérek munkásságát, kivéve a Nagy Lebowskit, amit három éve láttam, legutóbbi emlékeim szerint tetszett. Nem láttam így a Nem vénnek való vidéket sem, ami állítólag ugyanolyan neo-western, mint a mostani True Grit című neo-western. Ha fel kellene sorolni nagyjából 5-10 old-westernt, mindenféle Clint Eastwoodokkal és John Wayne nevű fazonokkal, legnagyobb valószínűséggel kudarcot vallanék. Sőt, még a mostani remake eredeti változatához se tudok sok érdemlegeset hozzáfűzni.

Jó film a Félszemű? Az.

Adhattok a véleményemre? Még annyira sem, mint máséra.

The King's Speech (A király beszéde)

A Király beszéde ha más miatt nem is, arról mindenképpen nevezetes lesz, hogy irdatlan mennyiségű jelölést kapirgált össze ilyen-olyan fondorlatos trükkök következtében. Nem mintha vitatnám a szépségét, a tízes-ötös mezőnybe éppenséggel belefér, de 12 jelölést leosztani? Veszélyes dolog ez, emellett szép summát hoz a konyhára. Február 27-én kiderül, mit nyernek-veszítenek, addig is néhány sor erről a történelmi, sok helyütt agyonmagasztalt drámáról.

Black Swan (Fekete Hattyú)

Folytatódik híres-neves versenyfutás bemutatása az idei Legjobb film jelöltjei között- ezúttal a Black Swan következik. Az a film, amiben Natalie Portman olyat játszik, hogy az csak na, mellesleg közben maszturbál kétszer-háromszor, plusz bevállal egy soft-leszbijelenetet. Hajlamosak műveltebb körökben mindezt hatásvadász elemként feltüntetni, de előre szólok, a film rendezője nem az a fajta faszi, aki csak úgy ok nélkül telíti a filmjeit szexualitással meg öncélúsággal. De nem ám!

Szóval egy balettos, főleg nőkkel teletűzdelt pszicho-thrillerrel van  dolgunk, és most mondom, hogy mindez még a legnagyobb macsó amigo filmrajongót sem fogja zavarni.

The Fighter (A harcos)

Maholnap nemsokára azon kapja magát a tisztelt közönség, hogy elérkezett a szeretett-gyűlölt Ocar-díjátadó, a pucér aranyember örömünnepe. Mint újdonsült filmbuzi, persze hogy az az alap, ha bedőlök neki, és végigpörgetem legalább a legjobb film tíz jelöltjét. Ilyenkor azért hálát adok az égnek, hogy idén szállt meg az ihlet, mert soha nem volt még ilyen erős és kiegyenlített a mezőny (idézet az összes Oscarral foglalkozó filmblogból). Ráadásul a The Fighter boxosmozi nemcsak, hogy a legjobb film díjának elnyerésére esélyes (ebben inkább esélytelen), hanem szépen összehordtak még ezernyi mást is (két jelölt a legjobb női főszereplőknél, legjobb vágás, forgatókönyv, ÉS a legjobb férfi mellékszereplő is innen kerülhet ki, ez jelesül Christian Bale, róla fog szólni a The Fighter.