Shortcuts #3 (50/50, The Warrior, Melancholia)

50/50 (2011)


 " That doesn't make any sense though. I mean... I don't smoke, I don't drink... I recycle... "

Ismeri mindenki a történetet, de leírom, mert ennyi az egész: egy srác megtudja, hogy rákos. Abszolút megszokott alapokkal dolgozik a 50/50, szán pár snittet az ezelőttre és aztán persze az ezutánra, amiben az elkövetkezendő másfél órában fognak mozogni a szereplők. Így hát nem is az a kérdés, hogy mi lesz a vége, túléli-e bárki is a traumát a brancsból, sokkal inkább, hogy ki hogyan fog szembesülni a történtekkel, kiből milyen érzelmeket fog előhozni például az, hogy Joseph Gordon-Lewitt kegyetlen mód betép Seth Rogennel, vagy hogy a család meddig bírja idegekkel ezt az idegtépő tortúrát. Ami a kategória élvonalába emeli a filmet, az szerintem a hajszálpontos egyensúlyozás a dráma és a vígjáték között, úgyszólván sírvaröhögős végeredményt fogunk kapni. Szórakoztató, de azért odateszi magát, ahol kell. 10/8

Shortcuts #2 (Never Let Me Go, Blue Valentine, Drive)

Never Let Me Go (2010)

"None of you will do anything, except live the life that has already been set out for you."


Keira Knightley és Carrey Mulligan mimikája ezen a képen erősen más műfajok felé kacsingat, szóval muszáj leszögezni, hogy a Never Let Me Go egy kőkemény dráma, egy olyan szituációt bont ki ledöbbentő mélységekig, mely alapjában véve egy vállrándításra is alig érdemes. Tegyük fel, azt mondom, hogy a film a leendő klónjaink életét mutatja be, egy olyan életet, ami (önhibájukon kívül) híján van a perspektíváknak, mindezt egy szerelmi háromszöggel egy alternatív valóságban. Bumm.

Mindezzel együtt szerintem fájóan kevés díjat söpört be, nem mintha ez mércéje lenne bárminek is. Mégis: ennél elgondolkodtatóbb dolgot nem sokat láttam a 2010/2011-es felhozatalból. Noha néhányan panaszkodnak arra, hogy nekik a történet bizony nem áll össze, ez ne tántorítsa el azt, aki esetenként képes akár használni is az agyát, miközben megnéz egy filmet. Elég merész húzás lenne azt mondani, hogy újradefiniálja, kibővíti a sci-fi műfaját, de szerintem simán túlélek egy ilyen húzást, szóval ez a nagy helyzet. Okés, Keira Knightley nem váltja meg a világot, viszont Andrew Garfield bőven megteszi helyette is, hátborzongatóan jól játszik, igazi katarzist hoz. A zene is nagyon ott van. Abszolút komolyan vehető szomorkás film, ami épp annyira moralizál, amennyire kell, és igyekszik nem melodrámába átcsapni.  Állítólag még a könyvnél is jobb, ha valaki erre izgul.

10/8,5