Shortcuts #3 (50/50, The Warrior, Melancholia)

50/50 (2011)


 " That doesn't make any sense though. I mean... I don't smoke, I don't drink... I recycle... "

Ismeri mindenki a történetet, de leírom, mert ennyi az egész: egy srác megtudja, hogy rákos. Abszolút megszokott alapokkal dolgozik a 50/50, szán pár snittet az ezelőttre és aztán persze az ezutánra, amiben az elkövetkezendő másfél órában fognak mozogni a szereplők. Így hát nem is az a kérdés, hogy mi lesz a vége, túléli-e bárki is a traumát a brancsból, sokkal inkább, hogy ki hogyan fog szembesülni a történtekkel, kiből milyen érzelmeket fog előhozni például az, hogy Joseph Gordon-Lewitt kegyetlen mód betép Seth Rogennel, vagy hogy a család meddig bírja idegekkel ezt az idegtépő tortúrát. Ami a kategória élvonalába emeli a filmet, az szerintem a hajszálpontos egyensúlyozás a dráma és a vígjáték között, úgyszólván sírvaröhögős végeredményt fogunk kapni. Szórakoztató, de azért odateszi magát, ahol kell. 10/8



The Warrior (2011)


" You had a choice, okay. You had a choice."


A tavalyi The Fighter után megint kap a nép a pofájába, reccsennek a csontok, törnek a fogak, áll a bál a The Warriorban is, ami ezúttal két ketrecharcos testvér ütős drámáját fogja elhozni. Majdnem két és fél órás alkotásról van szó, viszont ne riasszon el senkit, pörgős a cselekmény, a színészek pedig kiválóan teljesítenek. És a téma miatt se kell parázni, az úgymond egyszerű asszisztként funkcionál, az ezerszer látott alap sok oldalról kap erős támogatást. Tom Hardy-t szarrá kell jelölni, csak úgy, mint az ex-alkoholista apját alakító öreg Nick Nolte-t. A The Warrior nagy érdemének azt tartom, hogy egy unalomig ismert szitut kellően újszerű módon kavar meg. Azt hinné az ember, hogy az egésznek a lényege a két testvér végső ütközete, de aztán rá kell jönnünk, hogy az odáig vezető út is bővelkedik drámákkal mind a két részről. Néhány klisét nem tud kikerülni, de azért még így is erősen ajánlott, a tavalyi év legjobbjai között van a helye. 10/8,5

Melancholia (2011)

" Life is only on Earth. And not for long. "

És hogy kellően karakteres ízzel zárjuk mai összefoglalónkat, a Melancholia se fog zsákbamacskát árulni. Lars von Trier ugyanis is nem szarozik, mit neki egy aszteroida, rögtön egy kisbolygót csapat bele a Földbe, ezt pedig az ötödik percben az orrunkra is köti. Erre jön rá egy esküvői bankett a film első részében, ami egy nagyon erős társadalomkritikát hoz, majd pedig következik a tényleges ráfókuszálás a kisbolygóra. Ezek alapján katasztrófafilmről lenne szó, annyi kitétellel, hogy fogalmunk sincs, a világ hogy reagál a közeledő látványosságra, mert egy nagyobbacska kőgazdag család környezeténél nem nagyon merészkedünk messzebb. Kirsten Dunst nem csak azért jó színésznő, mert bevállal egy meztelen jelenetet, hanem azért is, mert teljesen jól tudja átadni azt a totálisan beteg, fájó légkört, ami körülveszi ezt az egészet. Körülbelül úgy kell elképzelni a Melancholiát, mint amikor valaki influenzásan fekszik otthon, és mindene szúr.  Tehát nem egy habkönnyű Deep Impactről van szó, hanem egy súlyos, nyitott befogadókra építő alkotásról. 10/8