"None of you will do anything, except live the life that has already been set out for you."
Keira Knightley és Carrey Mulligan mimikája ezen a képen erősen más műfajok felé kacsingat, szóval muszáj leszögezni, hogy a Never Let Me Go egy kőkemény dráma, egy olyan szituációt bont ki ledöbbentő mélységekig, mely alapjában véve egy vállrándításra is alig érdemes. Tegyük fel, azt mondom, hogy a film a leendő klónjaink életét mutatja be, egy olyan életet, ami (önhibájukon kívül) híján van a perspektíváknak, mindezt egy szerelmi háromszöggel egy alternatív valóságban. Bumm.
Mindezzel együtt szerintem fájóan kevés díjat söpört be, nem mintha ez mércéje lenne bárminek is. Mégis: ennél elgondolkodtatóbb dolgot nem sokat láttam a 2010/2011-es felhozatalból. Noha néhányan panaszkodnak arra, hogy nekik a történet bizony nem áll össze, ez ne tántorítsa el azt, aki esetenként képes akár használni is az agyát, miközben megnéz egy filmet. Elég merész húzás lenne azt mondani, hogy újradefiniálja, kibővíti a sci-fi műfaját, de szerintem simán túlélek egy ilyen húzást, szóval ez a nagy helyzet. Okés, Keira Knightley nem váltja meg a világot, viszont Andrew Garfield bőven megteszi helyette is, hátborzongatóan jól játszik, igazi katarzist hoz. A zene is nagyon ott van. Abszolút komolyan vehető szomorkás film, ami épp annyira moralizál, amennyire kell, és igyekszik nem melodrámába átcsapni. Állítólag még a könyvnél is jobb, ha valaki erre izgul.
10/8,5
Blue Valentine (2010)
"You always hurt the one you love,
The one you shouldn't hurt at all."
(L)Grizzlybear (L), szól a komment Ryan Gosling egyik képe alatt a neten, pont ennek a filmnek a kapcsán, de azért ti csak ne szarjatok, ez is kellőképpen gallyra fogja vágni azt, aki amúgy is gallyra van vágva. Kicsit romantikus napot tartunk ma, ez is egy srácról meg egy csajról szól, az ő közös életükről, arról, hogy hogyan ismerkednek meg, hogyan lesznek szerelmesek egymásba, és mi lesz ennek a vége. Az egész egy érzelmi hullámvasút. Teljesen átlagos emberekről van szó, olyan életet élnek mint a legtöbben, nagyon közel van a világuk, nagyon ismerős az itt feltűnő egyszerűség és marhulás csakúgy, mint a feszültség, a tehetetlenség...
A történet nem időrendben bontakozik ki, egyszer a múltból, másszor a jelenből kapunk egy-egy eseményt, a végén pedig teljesen összefonódik az egész, kétségbeesetten kaparnak azok, akik nem is olyan rég még táncoltak meg gitároztak. Szépen szólva is agyonveri a jobb sorsra érdemes nézőt ez a se veled-se nélküled kapcsolat, meglepően őszinte, intim cucc az egész (ezzel csak azt akartam mondani, hogy szexelnek is benne!)
10/8
Michelle Williams kapott is sok minden más mellett egy Oscar-jelölést az alakításáért, de sajnabajna pont ebben az évben nyírt ki mindenkit Natalie Portman is A fekete hattyújával.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
" I don't carry a gun... I drive. "
Valószínű, hogy kis tyúkszaros blogom az a hely, ahol utoljára fogtok először találkozni azzal a filmmel, ami véleményem szerint az egyik legdögösebb, leginkább összerakott, mondjuk ki, legprofibb zászlóshajója volt a tavalyi évnek. Néhányan Tarantinóval rokonítják, erről annyit, hogy én utálom Tarantinó papát, a Drive rendezőjének a nevét a film megtekintése utáni estéjén imába foglaltam, hogy sokáig éljen még, és csináljon legalább ennyire egyszerűen nagyszerű mesteri mesterműveket, mert ezekre van szükség, legalábbis nekem, akit a többiek momentán nem érdekelnek.
Mit mondhatnék, mikor már mindent elmondtak róla? Semmit. 10/9. De csak azért nem tízes, mert az ilyen frissebb dolgokkal nem szabad elfogultnak lenni... persze nem tartom kizártnak, hogy sokáig fognak még rá hivatkozni, mint egy higgadt, elejétől a végéig nagyszerűen megkomponált csodára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése